A rugalmas öltésekről

rugalmasanyagvarrasa.png


Korábban ígértem, hogy írni fogok az öltésfajtákról, régóta rakosgatom az ehhez készített fotókat. Sokan érdeklődtetek a rugalmas öltésekről, ezért ezt a bejegyzést ezeknek szentelem.


A rugalmas öltések ma már a ruhavarráshoz nélkülözhetetlenek, mert a fehérneműtől a szoknyán, nadrágon át a felsőkig, sok elasztikus holmit hordunk. Még a vásznakban, szövetekben is akad némi elasztán és szeretnénk is kihasználni ezt a tulajdonságukat.

Amikor például a Diana body és a Rita leggings szabásmintáját szerkesztettem, a méretezésnél a legfőbb szempont volt az anyag kétirányú rugalmassága. 


Pólóvarrás

Először is, tisztázzuk, mitől lesz rugalmas az öltés:
- Egyrészt kell hozzá olyan cérna, ami nem szakad könnyen. Tökéletes az itthon bárhol kapható poliészter Moon cérna, például, ami bármelyik Röltex-boltban kapható. A pamut cérnákat most inkább felejtsük el, alkalmatlanok erre a feladatra.
- A másik fontos tényező az anyagba bedolgozott cérna hossza. Első ránézésre látjuk, hogy a sima egyenes öltés (huroköltés) alig tartalmaz több cérnát, mint amekkora a varrat hossza. Tehát ez nem lesz jó, ha megnyúlik rajtunk a ruha, a cérna elszakad, a varrás szétpattan. Ennél bármelyik öltés rugalmasabb, ahol a tű jobbra-balra, vagy előre-hátra ölt.

Az egyenes öltést ki is próbáltam többféle textillel:
- Ha csak kicsit rugalmas (kb. 5-10% nyúlású) az anyag és megnyújtom, miközben varrom, nem pattan szét, de egyenetlen és laza lesz a varratom.
- A 30-60%-os nyúlásra képes pamut- és műszálas jersey-knél viszont sehogy se tetszett az eredmény: ha megfeszült a ruha vagy nadrág, több helyen szétpattant az egyenes varrás. Így most már nem is kísérletezem, szinte minden rugalmas anyagnál öltést váltok.

Az egyenes öltésen és a hímző öltéseken kívül, tulajdonképpen az összes, itt látható fajtát rugalmas öltésnek tekinthetjük (a 8.-tól 22.-ig):





Rugalmas öltések



Nem baj, ha a varrógépeden nincs ilyen nagy választék, de egyet-kettőt biztos megtalálsz ezek közül.

11.-12. Cikcakk-öltés: Minden háztartási varrógépen (kb az elmúlt 40 évből) kell lennie cikcakk-öltésnek, és többnyire ennek a szélessége is állítható, nem csak a hossza. A cikcakk-öltésben van cérna bőven, jól nyújtható bármilyen anyaggal együtt. A hosszú és széles cikcakkot hagyjuk meg a szélek tisztázására, összevarrásra nem az igazi, mert ritka, és a színoldalon is látszanak az öltések. Ezért a gépünket átállítjuk kb. 1,5-2 mm széles és ugyanilyen hosszú öltésekre. Ha vastagabb az anyagunk, nagyobbra vehetjük az értékeket.


Cikcakk öltésekjavascript: xxxx();

Felül a 3-lépéses, alul a széles és az apró cikcakk-öltés.


A kísérletezéshez olyan pamut-jersey maradékot használtam, aminek a nyúlékonysága kb 70%-os, azaz nagyon rugalmas. 
Itt láthatod, hogy az apró cikcakkal szép a varrat külső képe (vagyis semmi sem látszik, a felső képen), a nagy cikcakknál viszont kivillan a cérna és óriásinak tűnik az öltés (alsó képen):



uj1.jpg

cikcakk varrat


A varrógépgyártók ajánlják még összevarrásra a listából (lásd a fenti kis táblázatot) a következő öltéseket, ha ezek közül valamelyik van neked, próbáld ki:

08. Kézi öltést utánzó öltés – csak minden második leszúrásnál ölt vissza a gép, jó rugalmas, hátránya, hogy az előre-hátra lépkedés közben erősen megnyúlik az anyag.

09. Háromszoros öltés – vastag egyenes varrat, ami rugalmas ugyan, de nagyon nehéz kibontani, és ez is erősen igénybeveszi, megnyújthatja az anyagot. Inkább csak akkor használom, ha nagyon tartósat (nadrág ülepe) akarok varrni, vagy hangsúlyos dísztűzést készítek, de csakis nem elasztikus anyagon.

10. Egyenes rugalmas öltés vékony jersey-hez  (villám-öltésnek hívom) – akkor használjuk, ha fontos, hogy szét is tudjuk vasalni a varrásszélességet. Én ezt tűzésre is használom (ikertű helyett), a végeredmény egyenes öltésnek látszik, de nyúlékony. A sűrű leöltés miatt viszont nagyon nehezen bontható, ezért próbálok szépen tűzni vele. Itt középen ezt láthatod, ugye, hogy szinte egyenesnek tűnik?


Cikcakk öltés


Ilyen rugalmas egyenes öltéssel tűzöm a legtöbb póló nyakát:

Póló nyakkör


Összefoglalva a fentieket: még ha sokféle rugalmas öltés áll rendelkezésre, akkor is a cikcakkot találom a legjobbnak az elasztikus anyagok összevarrásához, tűzéshez pedig az egyenes rugalmas öltést, de arra mutatok még lehetőségeket.

Itt van még a táblázatból a többi öltés, más-más a funkciójuk, de én mindenfélére használom őket:

13. Három-lépéses cikcakk-öltés – fehérnemű és fürdőruha varráshoz, pöndörödő anyagok szélére, mellette a plusz anyagszélt utólag levágom

14.-22. Ovelock-öltések - overlock talppal vagy anélkül is készülhetnek, ezekkel szegni és összevarrni tudunk egy művelettel.


Overlock öltés


15. Rugalmas szegőöltés (a képen jobbra) - kimondottan sztreccs-anyagokhoz, nagyon nyúlékony

16. Dupla overlock-öltés - erősen foszló anyagokhoz

17. Rugalmas öltés - erről nem ír a gépkönyvem, de ez is egy szép lapos varrat

18.-19. Sima és rugalmas vakvarró öltések – Láthatatlan felhajtás készítéséhez, kell hozzá a vakvarró-talp, és még azzal is nagy precizitást igényel, hogy ne öltsünk vastagon az anyagba. Sokszor inkább kézzel varrom a vakvarrást (hólozást), mert úgy sokkal szebb.

20. Gumiszalag felvarró öltés

21. Fehérnemű szegő öltés - 
nagyon szép, cakkos szélű visszahajtott szegélyt készít

A felhajtások (póló alja, ujja alja) varrására (háztartási géppel) a szakirodalom az ikertűt javasolja, mert a fonákoldalon egy széles lapos fedőöltés takarja az anyagszélt. Bevallom őszintén, nekem néha nincs türelmem ezzel bajlódni. Felhajtáshoz és tűzéshez is gyakran használom a jól bevált apró  cikcakkot, vagy ha úgy tartja kedvem, vakvarró, hímző-, szegő- vagy overlock-öltéssel varrom végig, és az utóbbinál olyan lesz az eredmény, mintha fedőzővel varrtam volna. Különleges szegélyeket lehet így készíteni. Mutatok párat, ugye, hogy nem is rosszak?

Díszítő öltés


uj11.jpg


uj7.jpg


Neked is azt javaslom, használd nyugodtan a kreativitásodat, fedezd fel a géped öltéseit, és merj kísérletezni. Hiszen az otthoni varrásnak nem az a célja, hogy ipari kivitelezésű egyen-holmikat gyártsunk, hanem tegyük bele a saját  egyéniségünket, ízlésünket.


Overlock öltés

 


Ha hasznosnak találtad a bejegyzést, oszd meg másokkal is a Facebookon, és mentsd el a Pinteresten!


Az idastyle.hu és blog.idastyle.hu oldalak teljes tartalma szerzői jogvédelem alatt áll. A cikkek, leírások, fotók, rajzok, vagy ezek részleteinek másolása, sokszorosítása, üzleti célú felhasználása TILOS, és jogi következményeket von maga után. 

Engedélyezett a link vagy az oldal internetes megosztása.